Az Anonymous néven elhíresült szervezet régóta alakul, fejlődik, változik és értelmezi újra magát – e folyamat legújabb állomásaként pedig a jelek szerint túlnő már a hacktivistáskodáson és az egyszerű személyazonosság-elrejtésen is, és egy konkrét, független, önálló eszmeiséggé válik.

Feltűntek már egy ideje bizonyos közös vonások a magukat Anonymous-nak valló emberek gondolkodás-, viselkedés- és cselekvésmódjában, azonban ezen észrevételeim szavakba foglalásában valaki már megelőzött:

Az Anonymous nem egy csoport. Sokan tömörülnek csoportokba közülünk, de az Anonymous nem a csoportokról szól.
Az Anonymous nem egy hackerkollektíva. Sokan hackelnek közülünk, de az Anonymous nem a hackelésről szól.
Az Anonymous nem a neten él. Sokan találkoznak és kommunikálnak közülünk a neten, de az Anonymous nem csak a netről szól.

Az Anonymous egy mozgalom. Egy eszme. Egy mém. Az évek múlásával egyre jobban megérett és kikristályosodott: csínytevő csecsemőből komisz kölyökké lett, majd pedig az információ szabadsága és a cenzúra eltörlése mellett elkötelezett félelmetes aktivista-mozgalommá vált.

Most pedig, ahogy egyre inkább rogyadozik a globális társadalom, porlad semmivé a vezetőink és az intézményeink legitimitása, az Anonymous újabb mérföldökvet lép át, tovább tisztázza a céljait.

Sok Anon elrejti a személyazonosságát, de az Anonymous nem a rejtőzködésről szól. Azért rejtjük el a nevünket és az arcunkat, mert azok teljesen lényegtelenek. [Én emeltem ki ezt a részt.]

A nevek csak elvonják a figyelmet arról, amit mondunk és amit teszünk. Legjobb esetben is zavaróak, legrosszabban pedig ténylegesen megmérgezik az ember gondolatait. Ezért nem támogat az Anonymous politikusokat, pártokat, nevesített ideológiákat és dogmatikus vagy személyi kultuszokat.

Nem vagyunk kíváncsiak sem a nevedre, sem a politikai hovatartozásodra, hanem csak és kizárólag arra, amit teszel és amit mondasz.

Ezért néhányan közülünk időről időre leveszik a maszkjukat és engednek egy kis betekintést a személyazonosságukba – de attól még Anonok maradunk. Mert feladtuk az egónkat és nem foglalkozunk mások egójával sem.

Mi vagyunk az Anonok – mindazon emberek, akik felszabadították az elméjüket a nevek zsarnoksága alól.

Felmerülhet most a kérdés, hogy de nem egyszerűen csak egy újabb név az Anonymous is? Mi erre azt mondjuk, hogy ez az antinév. Minden név lehántója, a végső névtelenítő.

Anekdoták sora jelzi egyre világosabban, hogy a magukat Anonnak vallók közül egyre többen tekintik egyfajta ideológiai mozgalomnak az Anonymous-t. Amikor az FBI megfenyegette a LulzSec-et, arra is csak annyi volt a válasz, hogy “Egy eszmét nem tudtok letartóztatni.” (a LulzSec csak egy az Anonymous égisze alatt felsorakozó csoportok közül). A népszerű új fórum, a What Is The Plan (=”Mi a terv?”) a legkülönfélébb, a hackeléshez következetesen nem kapcsolódó témákat tárgyalja az Anonymous zászlaja alatt, tovább erősítve azt a felfogást, miszerint az Anonymous küldetéstudata bőven túlmutat azon, ami által a leginkább ismertté vált. Mi több, az Anonymous az USA-ban nemrégiben lezajlott, társadalmi változást sürgető Occupy Wall Street-en (=”Wall Street-megszállás”) is képviseltette magát, teljes mellszélességgel támogatva a megmozdulást, holott annak csak érintőlegesen van bármi köze is a nethez és technológiához egyáltalán.

Ez pedig igen erőteljes plusz hangsúlyt ad a fent idézett kiáltványnak, szinte teljes egészében megtestesítve azt a valóságban is. Politikusokról és pártokról a feltétlenül szükségesnél több szó valóban nem esett, és támogatás nélkül maradtak a “kapitalizmus lerombolásáról” vagy épp a “szocializmus/anarchia felépítéséről” felvetett elképzelések is. Hírességek is feltűntek ugyan, hogy ihlessék a mozgalmat a jelenlétükkel, de nem azért, hogy az élére álljanak, képviseljék vagy épp hogy a figyelem középpontjába kerüljenek. A fogaskerekeket elsősorban és mindenekfelett névtelen, hétköznapi emberek forgatták, konkrét problémákról és megoldási lehetőségekről beszélgetve.

A jelenlévők túlnyomó többsége nem törekedett ugyan különösebben a személyazonossága elrejtésére, de ugyanígy annak a kihangsúlyozására sem; nem a nevükkel, hanem a szavaikkal csillogtak. (Tény persze, hogy nem is nagyon rejthették el, mivel élőben ez jóval nehezebb – a szó szerinti maszkviselés és az élő hangtorzítás pedig nem csak hogy kényelmetlen hosszútávú használat esetén, de legalábbis New Yorkban jogalapot szolgáltat az ember letartóztatására is.)

Neten persze az Anonok általában törekednek a tényleges névtelenségre, vagy legalábbis az álnevek gondos használatára. A nevek továbbra sem számítanak; ha egy konkrét Anon vagy valamely Anonymous-kötődésű csoport csinál valamit, általában akkor sem őket emlegetik név szerint, hanem magát az Anonymous-t.

Mindezek persze csak apróságok, sziklaszilárd bizonyítéknak még együttvéve sem tekinthetőek az Anonymous tényleges mibenlétére és természetére vonatkozóan. Tény azonban az is, hogy az Anonymous soha nem volt egy különösebben egységes, szilárd valami, amit pontosan meg lehetne határozni és bepasszintani egy konkrét skatulyába, így azt is hiábavaló lenne találgatni, hogy ezúttal mivé alakul majd.

Maga az alapelgondolás azonban, miszerint az Anonymous nem törődik az egóval és leszámol a semmitmondással, mindenképpen figyelemreméltó. Vitathatatlan, hogy kevesebb dogmatizmus kell a világba, viszont több önállóan gondolkodó ember. Ha az Anonymous célja egy olyan társadalom, amely kevésbé törődik a politikusok, üzletemberek és szakértők egójával, viszont annál inkább a tényleges mondandójukkal – függetlenül azok ideolgóiai színezetétől -, akkor én is ezer örömmel vallom magam Anonnak.