A hatósági doktrína jelenleg, a polgárok érzékeny adataink gyűjtését illetően az alábbi „ a személyes adatai még hasznosak lehetnek, ezért elvesszük erővel.” Az általános lehallgatástól, adat visszatartáson és arc felismerésen át, az egyének tömeges nyomon követéséig mindenhol ugyanaz a minta figyelhető meg. Az emberek, akik követelik a jogaikat a magánélethez bűnözőként vannak kezelve, akik az igazság útjába állnak csak úgy, minden ok nélkül.

Tapasztalatból tudjuk, hogy az adat szivárog. Komolyan, ha az Amerikai Egyesült Államok nem tudja megvédeni a legpiszkosabb szennyesét a Wikileakstől, fogadhatsz rá, hogy semmilyen kormány a világon nem tudja, vagy akarja megvédeni az adatokat, amit rólad gyűjtenek ebben a percben is.

Kivel beszélsz, milyen gyakran, hogyan közlekedsz a városban, hol pihensz, hol dolgozol, hol alszol. Mik a találkozási szokásaid, a politikai nézeteid. Milyen újságot olvasol, milyen cikkeket, milyen sorrendben és milyen hosszan.

Soha a történelemben még a hatóságok nem voltak ilyen óvatlanul kíváncsiak az emberekre, akiknek dolgozniuk kéne, és sose vettek el ennyi adatot erővel. A doktrína nyilvánvaló: „ Az adataid hasznosak lehetnek, ezért elvesszük erővel, kit érdekel, ha az neked kellemetlen, hogy a magánéletedben vájkálunk.”

Had mutassak be egy valós történelmi példát, hogy meddig is lehet elmenni ezzel a „kellemetlenkedéssel”.

A Hollandok nyilvántartották a lakosok vallását. A szándék persze nemes volt, mint mindig. Azáltal hogy számon tartották hány Zsidó, Katolikus és Protestáns élt egy városban és annak részeiben, meg tudták tervezni hány zsinagógára és templomra volt szükség, milyen messze egymástól és így tovább.

Aztán jött a Második Világháború.

Szinte nem is maradt Zsidó Hollandiában a háború után. A Wikipedia alapján kevesebb, mint 10% élte túl (14346 az előző 154887-ből) Ahogy kiderült, az… új adminisztrációnak… nagyon hasznos volt, hogy hozzáfértek az összegyűjtött adatokhoz. És valóban a lakosság ellen használták, mint végül mindig.

A héten hallottam egy új fogalmat egyik politikai beszélgetésem alkalmával: népirtás-ellenálló személyi kártya. @leashless hozta szóba, mikor a védelmi politikákról beszélgettünk. Arról, hogy a legdurvább népirtások hogyan alapulnak publikus adatokon. A Rwanda-i népirtás is példa erre. Ha ezt meg tudják tenni, pusztán néhány személyes adatra alapozva, akkor a jövőben milyen könnyen válhatunk célponttá?

Képzeld el, hogy a hatóságok hozzáférhetnek a mindennapi tevékenységeidhez, mindenhez amit mondtál, és akivel beszéltél az elmúlt években. (Már megvan nekik, vagy épp keresik a hozzáférést ezekhez az információkhoz.) Egy elképzelt jövőbéli… adminisztráció… hogyan tudná ezt felhasználni ellened? Látnának valami mintát?

Hidd el, nem kell egyetlen törvényt sem megszegned. Az számít, hogy a rólad szerzett adatokat hogyan értelmezik.

Talán van egy titkos szeretőd, aki mindenki előtt titok, kivéve a hatóságok előtt, természetesen. Mi történik következőnek?

Talán megtaláltad a világ legfinomabb húsgombócát egy közeli kocsmában, úton hazafele a munkából. Mi történik, ha a Közlekedési Minisztériumban rájönnek, hogy munkából hazafele rendszeresen megállsz egy kocsmában, aztán vezetsz hazáig?

Talán segítesz a nagyszüleidnek a heti bevásárlásban minden pénteken. Mi történik, ha a hatóságok azt látják, hogy órákig megállsz a prostituáltak fő utcáján minden péntek este? Lehet azt már nem tudják, vagy azzal nem törődnek, hogy a nagyi ott lakik?

A következő megfigyeléseket matematikailag alátámaszthatjuk: A polgárok adatait nem dobják ki. Az adat amit gyűjtenek az sose lesz kevesebb. Nem nulla az esélye annak, hogy az adatokat a hatóságok azok ellen használják, akiknek dolgozniuk kellene. Mivel az esély nem nulla és nem csökken, matematikailag biztos hogy be fog következni.

Ez az adatgyűjtési szokás, ami a hasznosságra összpontosít, meg kell hogy változzon sürgősen. Valami ilyesmire:

„Bármilyen adat, amit begyűjtenek feltételezhetően ki fog szivárogni és a lehető legrosszabb módon fel fogják használni a polgárok ellen. Ha a legrosszabb mód nem elfogadható egy demokratikus társadalomban, akkor ezeket az adatokat eleve nem szabad begyűjteni.”

Mindezekből kifolyólag követeljük a magánélet védelmének mind a hét szférára való kiterjesztését. Ragaszkodunk a test, a kapcsolat, az adat, a gazdaság, a személy, a hely, és a terület védelméhez.

A következő héten a Svéd parlament szavazni fog a törvénytelen Adat Visszatartási Direktíváról Svédországban. Ma az egész országban tüntettek a magánélethez való jog mellett. Ez több mint elfogadható követelés.

Fordította: Burján Alex