2800-an gyűltek össze Neumünsterben a német kalózpárt nagygyűlésén, mellyel egyben létszámrekordot is állítottak fel a német demokrácia – és, ahogy hallom, az egész világ – pártgyűléseinek történetében. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy jómagam is beszédet intézhettem a nagygyűléséhez; az ott elhangzottakat szeretném megosztani ezúton minden más érdeklődővel is:

Kedves kollégák, barátaim, kalózok!

Rick Falkvinge vagyok, a svéd – az első – kalózpárt alapítója.

Ti, akik itt most egybegyűltetek, nem csupán egy párt tagjai vagytok, hanem egy egész nemzedék hősei. Mert a világ bizony megváltozott.

A net révén az azelőtt megénekeletlen hősök is lehetőséget kaptak rá, hogy elmeséljék a saját történeteiket. Nap mint nap találok valamit a neten, ami könnyekig meghat, megnevettet vagy egyszerűen csak boldogsággal és örömmel tölt el.

Így tehát ha a régi politikusok azt mondják nekünk, hogy ez vagy az a csoport jó vagy rossz vagy akar valamit; ha ezek a politikusok önkényesen mások szóvivőinek állítják be magukat, akkor többé nem kell vakon hinnünk nekik: most már beszélhetünk közvetlenül magukkal az érintettekkel is, és első kézből ismerhetjük meg a véleményüket, nézeteiket, gondolataikat és őket magukat.

Ez komoly gondot okoz az öreg politikusoknak, akik így immár nem tudnak hazudni a világnak – ez pedig komolyan össze is zavarja őket; ha a net és a netes szabadságjogok kerülnek szóba, vak és részeg elefántokként tántorognak a porcelánboltban.

Rajtuk kívül azonban mindenki más a világon gazdagabb lett, mint valaha. Ma egy dél-amerikai iskolás lány, aki épp csak megkapta élete első laptopját, ugyanúgy hallathatja a hangját, mint én, egy középkorú, fehér férfi Európa privilegizáltabb részéről. Ezt a tényállást egyszerűen lenyűgöző és csodálatos dolognak tartom, olyasminek, amit érdemes megvédeni, még akkor is – sőt, annál is inkább, ha ez egyben azt is jelenti, hogy többé már nem hazudhatnak nekünk az öreg politikusok.

A net a legnagyobb egyenlősítő az emberiség történelmében. Pusztán csak azzal, hogy kiállunk és küzdünk érte, már jobban állunk egyenlőség terén, mint bármelyik másik párt. Nem csak Svédországban, nem csak Németországban, de az egész világon.

Azok, akik szélsőbaloldalinak nevezik magukat, azt mondják, hogy ami megosztható, azt meg is kell osztanunk a szegényekkel és a rászorulókkal; mi nem így gondolkodunk – mi ugyanis folyamatosan, mindig, mindenkivel megosztunk mindent, amit csak meg lehet osztani. Nem a szegények iránt érzett szánalomból, hanem mert azok vagyunk, akik, és mert úgy érezzük, hogy ezáltal egészében tehetjük jobb hellyé a világot.

Ha bárhol háború, cenzúra vagy diktatúrák fenyegetik a szólásszabadságot, az aktivistáink mindig megtalálják a módját, hogy visszaadják az elhallgattatottak hangját, hogy igenis elmondhassák a történetüket az egész világnak – akár a mi zászlónk, vagy akár más aktivista csoportok zászlaja alatt, akiket büszkén vallunk fegyvertestvéreinknek.

Szolidárisabbak vagyunk tehát még azoknál is, akik szélsőbaloldaliaknak vallják magukat. És jobban állunk egyenlőség terén is. Nem az érveink miatt, hanem egyszerűen azért, mert azok vagyunk, akik.

Más politikusok azonban szüntelenül fáradoznak azon, hogy egymásnak ugrasszák az emberek különböző csoportjait. Nem csak a szélsőjobb teszi ezt, hanem mindenki más is, folyamatosan. Míg azonban az öreg politikusok problémát látnak az egyes csoportok közti különbségekben, addig mi csak embereket látunk: különböző embereket, és nap mint nap örvendünk a különbözőségüknek. Ez a változatosság, sokszínűség óriási érték és ajándék, és soha nem hagyhatjuk, hogy bárki is problémákat próbáljon faragni belőlük és feszültségeket szítani általuk mondvacsinált csoportok között. Amint túllépünk ezen az ostoba beidegződésen, hogy normálisakra és nem normálisakra osszuk az embereket, úgy egyben megszabadulhatunk az abnormálisak felkutatását és leleplezését célzó, a magánszféránkat egyre jobban elerodáló megfigyelési módszerek iránti beteges igénytől is.

Ezen elveinkben egyesülve mára igazi nemzetközi közösségként küzdünk a szabadságért a világ immár több, mint 50 országában, a táborunk pedig napról napra gyarapszik. Svédország beindította a mozgalom motorját, Németország pedig ragyogó jelzőtüzet gyújtott a közösségünknek.

Nem kell zseninek lennie az embernek ahhoz, hogy tökéletesen megérthesse a céljainkat: mindössze azt követeljük, hogy a gyermekeink is élvezhessék ugyanazokat a szabadságjogokat az online világukban, mint amelyeket a szüleink is élvezhettek az offline világukban – még akkor is, ha ez egyben azt is jelenti, hogy egyes vállalatok nem arathatják többé kombájnnal a pénzt, és hogy az öreg politikusok sem hazudhatnak már nekünk többé.

Már pusztán e követelésünk révén is jobban állunk a szabadságjogok terén, mint a magukat szélsőjobboldaliaknak vagy liberálisoknak vallók – pedig még egy árva szót sem ejtettünk az új, összekapcsolt, netes életmód által biztosított szabadság további csodálatos lehetőségeiről.

Paradox módon még a konzervatív eszmények terén is jobban állunk azoknál, akik konzervatívoknak nevezik magukat. Míg ugyanis ők kiárusították a demokrácia eszményeit a legmagasabb vételárat ajánló nagyvállalati vevőknek, addig mi a Felvilágosodás gondolkodóinak és eszményeinek fáklyáját emeljük a magasba, tisztelegve azok előtt, akik egykor életüket adták a szabadságunkért, és követeljük ugyanezt a szabadságot a neten is, egyenlően és kivétel nélkül mindenki számára a világon.

A választási hajszában könnyű elveszni a pillanatban; papírmunka, jelöltek, pártpreferenciák, szórólapok… de álljunk csak meg egy kicsit, és füleljünk a világba, bármilyen eszközzel, ami épp a rendelkezésünkre áll… és máris hallhatjuk, mint suttognak rólunk szerte a világban mindenütt: olyan országokban, ahol már ott vagyunk, éppúgy, ahogy olyanokban, ahol még nem, de már szintén érzik, hogy szükség van ránk.

Reményt adunk az embereknek – mert a tétlenség végét látják bennünk. Reményt arra, hogy nem kell többé egyszerűen csak beletörődniük a dolgokba. Mindenkinek megmutatjuk, hogy igenis ott van a lehetőség személy szerint őbenne is a dolgok megváltoztatására, a világ jobbá tételére. 250 millió, kultúrát megosztó európai egyáltalán nem problémát jelent, hanem 250 milliós szavazótábort. Ha valaki őket problémának nevezi, akkor mi épp azt mutatjuk meg, hogy legfőbb ideje kiszavazni a posztjáról az igazi problémát: a régi politikusokat.

Hitet adunk az embereknek – mert a demokrácia új hajnalát látják bennünk akkor, amikor pedig annak már végképp bealkonyulni látszott. Akkor, amikor sorra árusítják ki a gyermekeink szabadságjogait a legmagasabb vételárat kínáló nagyvállalati vevőknek, bennünk látják a bizonyítékát annak, hogy a rendszer még mindig működik, még mindig menthető, és még mindig megjavíthatja magát belülről.

És, ami talán a legfontosabb, tiszteletet is adunk az embereknek. Nincs semmi szégyellnivaló a netes nemzedék összekapcsolt életmódjában, és ha a régi politikusok ezt fenyegetésnek érzik (valamint a szintén ebből fakadó, az átláthatóságra irányuló követeléseket), akkor az emberek nem kötelesek egyszerűen lenyelni ezt a rosszindulatú hozzáállásukat. A netes nemzedéknek minden joga megvan arra, hogy kikövetelje az őt megillető állampolgári jogokat még akkor is, ha ez egyben azt is jelenti, hogy többé nem terelgethetik őket kedvük szerint az öreg politikusok. Ez is része az egész világgal megosztott ajándékunknak.

Kívánok hát jó szeleket mindannyiunknak, barátaim. Büszke vagyok rá, hogy a kollégátoknak vallhatom magam, és végtelen örömmel tölt el, hogy együtt bonthatunk vitorlát és vághatunk neki utunknak, hogy jobb hellyé tegyük a világot. Büszke vagyok rá, hogy kalóz lehetek.