Helló, indie művész barátom. Épp most olvastam a blogposztodat, amelyben azt kívántad, bár csak ne kalózkodnák a zenéidet. Aztán meghallgattam a hozzá mellékelt ingyenes számodat is, amelyben John Lennon “Imagine”-jét idézve álmodozol egy olyan szép új világról, ahol már nincsenek csúnya, gonosz kalózok. És meg kell mondjam, most elég rosszul érzem magam. De nem úgy rosszul, hogy bűntudatom lenne, hanem úgy, mintha valaki, akit eddig jó barátomnak tartottam, hirtelenjében arcul csapott volna.
Értem én, hogy enned kell. Nekem is. Ami azt illeti, épp ezért kalózkodom a számaidat ahelyett, hogy fizetnék értük. Abból a 9$-ból, amit nem adtam ki az albumodra, ebédet vettem magamnak. Igen, tudom – tényleg nevetséges, hogy 9$-ból jön csak ki egy ebéd. Az élelmiszerárak sajnos teljesen elszálltak egy ideje, amit akkor érez csak meg igazán az ember, ha nem csak hogy az ország egyébként is legdrágább részén él, de még szegény is hozzá.
Ne érts félre, kérlek, szó sincs arról, hogy bármiféle állami segélyben is részesülnék. Semmi ilyesmire nem vagyok jogosult, mivel nem találtam még olyan tartós állást, amivel már jogosulttá válnék erre. Tudod, teljes munkaidős állás híján az ember nem kap munkanélküli segélyt, és ami azt illeti, nem szórják két kézzel a teljes munkaidős állásokat – a jelesre végzett diplomásoknak sem. Hát még azoknak, akik még főiskolát sem végeztek. Örülök, ha időről időre találok valami alkalmi munkát. Részmunkaidő? Felejtsd el. De legalább nem élősködöm az adódon. Csak a családomon, akik így kénytelenek elhalasztani a jól megérdemelt nyugdíjukat pusztán azért, hogy ne haljak éhen.
No persze eladhatnám mondjuk a laptopomat (amit ajándékba kaptam) vagy az okostelefonomat (amire akkor gyűjtöttem össze a pénzt, amikor még sikerült találnom egy minimálbéres állást) és vehetnék helyettük olcsóbb ketyeréket is, amiken hallgathatnám a zenédet, és akkor ki tudnám fizetni az albumodat. Aztán élhetnék tovább fizetéstől fizetésig, immár azzal a plusz frusztrációval együtt, hogy már csak még vacakabb ketyerékkel tudom ideiglenesen elterelni a figyelmemet az állandóan gyötrő létbizonytalanságomról.
Szóval ez áll a kalózkodásom hátterében. Pedig imádom a zenédet. Igazán megszólít, felemel, jó kedvre derít, és még a reménytelenség mélypontján is meg tudja mutatni újra és újra, hogy igenis van még remény ezen a világon. Vagy hát legalábbis eddig ezt tette. Most azonban, ha újra meghallgatom az – egyébként továbbra is fantasztikus, forradalmi, korszakalkotó – albumodat, azt érzem, hogy haragszol rám. Minden csodálatos hangot és dallamot átitat a csöpögő megvetés és szarkazmus. Mintha csak azt mondanád, “na jól van, mocskos kis kalóz, nesze, játszok neked is egy kicsit.” Ezzel az egyetlen dühös blogposzttal megszűntél olyasvalaki lenni, aki nap mint nap hoz egy kis fényt és jókedvet az életembe, és csak egy újabb károgó hanggá váltál abban az utálkozó kórusban, amelyik folyamatosan kárhoztat amiatt, hogy csak egy vékonypénzű, “önző parazita vagyok, aki nem tud gondoskodni magáról”.
Nézd, ha ez annyira nagyon sokat számít, megpróbálok valahogy kipréselni magamból neked 10 dolcsit, miután kifizettem a kajámat, a benzint a kocsimba, a telefonszámlámat, a viziteket az orvosnál, a gyógyszereimet és minden más időről időre felbukkanó váratlan, vészhelyzeti kiadást. Bár az is lehet, hogy inkább csak egyszerűen törlöm az albumodat a gyűjteményemből, mivel most már inkább csak még jobban lehangol. Ami azt illeti, nem látom, mennyivel jutott előrébb bármelyikünk is ezzel az egésszel.
Talán azért vagy olyan frusztrált a kalózok miatt, mert hasonló helyzetben vagy, mint én. Igazán sajnálom, tényleg nem akarom, hogy úgy érezd, megloplak, kirabollak, vagy egyéb módon súlyosbítom a helyzetedet. Sajnos azonban tényleg nem tudok mit tenni. Ha lenne valamennyi kis plusz pénzem, hidd el, már megkaptad volna és még csak kérned sem kellett volna, mert egyszerűen annyira fantasztikus a zenéd, és mert emberileg is kedvellek. Vagyis kedveltelek. Na jó, ez túlzás. Csalódott vagyok, ennyi. És megbántott. Persze biztos túlteszem majd magam rajta, és előveszem újra a zenédet. Hiszen annyira tehetséges vagy.
De adhatok esetleg egy jó tanácsot? Mivel a jelek szerint nem megy olyan jól az üzleted, és nyilván ez is frusztrál? Ha azt szeretnéd, hogy többen adjanak neked pénzt, akkor esetleg érdemes lenne elhagynod ezt a bűntudatkeltő szálat. Főleg azért, mivel a legtöbben azok közül, akikben bűntudatot keltesz, nagy valószínűséggel éppúgy küszködnek, mint – nos – mindenki más a bolygón jelenleg. Inkább szerettesd meg magad az emberekkel, és kérd, hogy adjanak annyit, amennyit tudnak.
Ami azt illeti, egy dollárt talán még én is ki tudnék gazdálkodni. Talán még kettőt is. Hol az “Adakozok!” gomb a blogodon? Van Kickstarter gyűjtésed, amibe beszállhatnék? PayPal címed? Bitcoin címed? Flattr-elhetek neked?
Akárhogy is. Te nem egy kiadó vagy. Azt már megszoktam, hogy a kiadók sz**házi pondróként kezelnek. Te viszont egy jó fej ember vagy, akit egyszer láttam egy bár színpadán, és akivel aztán még váltottunk is pár szót az előadás után. Már csak ezért is gondoltam azt, hogy talán megértettük egymást. Remélem, még most is megértjük.
