100%-os, teljes és abszolút bizonyossággal tudhatjuk, hogy a lehallgatási ipar – NSA, GCHQ, FRA, stb. – beindulása óta a mai napig összesen egész pontosan nulla tervezett terrortámadást hiúsított meg. Ezt pedig azért tudhatjuk teljes bizonyossággal, mivel mindeddig nem volt még egyetlen bírósági tárgyalás és ítélet sem széleskörű tömegpusztítás tervezésének vádjával – holott bármilyen ilyesfajta bűntett tervezése és előkészítése majdnem olyan súlyos bűnnek számít, mint a tényleges kivitelezése. És bár egyes civilizálatlanabb országok emlegetnek ugyan “titkos bizonyítékokat”, maguk a bírósági tárgyalások nem titkosak.
Az NSA, a GCHQ, az FRA és más hasonló, a lehallgatási iparban tevékenykedő kormányzati ügynökségek gyakran próbálják azzal az érveléssel igazolni a létjogosultságukat, hogy az egyébként teljes egészében törvénytelen ténykedésük már csak azért is nélkülözhetetlen és kulcsfontosságú, mert komoly “terrortámadásokat hiúsítanak meg”. Más szóval, a cél szentesíti az eszközt, a törvény védelme érdekében még annak a rendszeres és módszeres megszegése is elfogadható szerintük.
Hallottuk már ezt az érvelést az NSA-tól, a GCHQ-tól és az FRA-tól éppúgy, ahogy az összes többi testvérszervezetüktől is világszerte. Ezzel együtt azonban azt is teljes bizonyossággal tudhatjuk, hogy egészen nyilvánvalóan hazudnak.
Ha ugyanis egy terrortámadás előkészítése olyan előrehaladott fázisába jutott, hogy ott ténylegesen terrortámadás tervezéséről ill. előkészítéséről lehessen beszélni, akkor ez a tervezés és készülődés már önmagában is bűncselekménynek minősül. Svédországban a tényleges terrortámadást “közveszélyes pusztítás” (allmänfarlig ödeläggelse) néven ismeri a törvény és kétszámjegyű vagy egyenesen életfogytiglani börtönbüntetés jár érte – és gyakorlatilag ugyanennyi az erre való előkészületért (“förberedelsebrott“) is.
Ha tehát az illetékes hatóságok sikeresen lelepleztek volna időben akár csak egy ilyesfajta szervezkedést is, akkor ennek az ügye bíróságra került volna, és lennének is vádlottak. Ez az eljárásrend egyszerűen megkerülhetetlen. Nincsenek titkos bíróságaink (még ha egyes civilizálatlan országok állítják is, hogy rendelkeznek titkos bizonyítékokkal); minden tárgyalás és vád nyilvános, így a nyilvánosság folyamatosan felügyelheti a bíróságokat az átláthatóság jegyében.
Mindezidáig azonban egyetlen személyt sem vádoltak meg terrortámadás előkészítésével, és nem is tartottak tárgyalást az ügyében – és ami a legfontosabb, nem is ítéltek el senkit ilyen vádak alapján. Abszolút elképzelhetetlen, hogy ha valóban lelepleztek volna még idejében egy készülő terrortámadást, akkor ne került volna bíróságra annak az ügye. Amint azt fentebb is láthattuk, az ilyesfajta tervezgetés és készülődés már önmagában is igen súlyos bűncselekmény, így ha valakit rajtakapnának, úgy az a legkeményebb büntetésre – életfogytiglani börtönre – számíthatna; minden ilyen alkalommal, annak rendje és módja szerint megtárgyalnák az ügyet a bíróságon, majd meghoznák a megfelelő ítéletet. Minden ilyen esetben ez történt volna, ha lett volna akár csak egy ilyen “meghiúsított terrortámadás” is.
Mivel azonban mindezidáig nem volt egyetlen egy ilyen eset sem, így abszolút bizonyossággal állapíthatjuk meg, hogy a lehallgatási ipar egész pontosan nulla “terrortámadásra való előkészületet” leplezett le és hiúsított meg még idejében.
Más szóval tehát, tudhatjuk, hogy minden egyes alkalommal, amikor különböző, a lehallgatási iparban tevékenykedő állami ügynökségek képviselői motyorásznak olyasmiket, hogy “vagy ötven különböző terrortámadást hiúsítottunk már meg eddig, de nem beszélhetünk róluk”, akkor a “hazudik, mint a vízfolyás” néven ismert, széles körben elterjedt politikai meggyőzési módszert alkalmazzák.
