Végre kezd felfigyelni az ACTÁra a szélesebb nyilvánosság is, és egyre hevesebbé is válnak az arról folytatott viták. Tekintve azonban, hogy maga az ACTA mekkora egy terjedelmes, szövevényes, bonyolult és összetett dokumentum, felmerül a kérdés, hogy mégis hogyan állapíthatja meg erről magának az egyszerű halandó, hogy akkor ez most végülis jó-e vagy rossz? Nos, ennek van egy igen egyszerű módja is. Az ACTA igazi természete kiismerésének e legegyszerűbb módja pedig egyszerűen abból áll, hogy nem magát a dokumentumot kell nézni, hanem azoknak a viselkedését, akik időt, pénzt és energiát nem kímélve propagálják és népszerűsítik azt.

Érdekes módon ugyanis egyfelől a dokumentum támogatói következetesen azt mantrázzák mindannyian, hogy igazából ez nem is olyan nagy dolog, még csak nem is kell megváltoztatni miatta semmit, törvényeket sem (vagy legfeljebb, mint például a svéd márkavédjegy-törvény esetében, csak tényleg egészen apró és jelentéktelen módosításokat eszközölni).

Másfelől azonban ugyanezek az illetékesek érdekes módon mégis minden erejüket és befolyásukat latba vetik az ACTA elfogadtatása érdekében. Napnál is világosabban adja magát tehát a kulcskérdés:

Ha az ACTA alapvetően tényleg nem változtat szinte semmit semmin, akkor tulajdonképpen miért is kepesztenek érte olyan eszeveszettül, mintha az életük múlna rajta?

Ez az ellentmondás pedig már önmagában is bőven elég az ACTA teljes egészének leleplezéséhez és az igazi természete felfedéséhez. És akkor ehhez jön még hozzá az a tény is, hogy az egész dokumentumot titokban állította össze a szerzői jogi ipar és más monopolisták. Még most is, amikor már oda jutott a sor, hogy a törvényhozóknak kell szavazniuk róla, sem adnak lehetőséget a dokumentum teljes egészében való megértésére: az ugyanis számos új fogalmat vezet be, amelyek nagy részét csak a tárgyalási protokollok ismeretében lehetne megérteni. Ezeket a protokollokat azonban továbbra is titokban tartják.

Ha a szerzői jogi ipar úgy nyomatja az ACTÁt, mintha az élete múlna rajta, miközben kétségbeesetten próbál úgy tenni, mintha az igazából csak egy jelentéktelen kis semmiség lenne, de ezzel együtt tudatosan ellehetetleníti a törvényhozók számára annak a teljes átlátását és megértését, akkor szerinted mégis miről is szólhat valójában ez az egész?

Ez az ipar úgy véli, teljesen természetes az az elvárásuk, hogy a törvényhozók hatalmazzák fel őket egy egyébként teljesen törvényes versenytársuk kiiktatására bárhol a világban, pusztán azzal, hogy rámutatnak a célpontra, máris elvágva így annak a jövedelmeit, lelőve a weboldalát és eltüntetve a hirdetéseit.

Ez az ipar úgy véli, teljesen természetes az az elvárásuk is, hogy törvény írja elő, hogy ők jelenjenek meg legfelül, minden más keresési találat előtt – vagyis hogy a versenytársaik már eleve hátrányból induljanak.

Ez az ipar törvényi fenyegetéssel követeli, hogy – magánipar létére – lehallgathasson mindenkit annak érdekében, hogy azonnal lefülelhessen bárkit, aki esetleg valami neki nem tetszőt művel, vagy akár csak azon töri a fejét, és hogy egyben azonnali hatállyal cenzúrázhassa is a rajtakapottak kommunikációját.

Ez az ipar állítja, hogy aktívan fel kell lépni az emberek alapvető jogai, így például az önkifejezés és a véleménynyilvánítás szabadsága ellen, amennyiben akár csak a gyanúja is felmerül annak, hogy ezeknek a gyakorlása révén sérülhetnek az üzleti érdekeik.

Ez az ipar teljesen természetesnek tartja egy apró karaoke-gyártó 1,2 milliárd dollárra perelését valamint egy diák és egy halott nagymama jogi zaklatását.

Ez az ipar rendszeresen takarózik a gyermekpornográfiával, rutinosan indokolva meg azzal azt, hogy miért is kell lehetőséget biztosítani számukra a net cenzúrázására – mit sem törődve azzal, hogy ezzel épp az elméleti szándék ellenkezőjéhez járulnak hozzá, és még promotálják is a gyermekek molesztálását.

Ez az ipar rootkiteket telepített zenei CD-kre és teljesen a hatalmába kerítette a felhasználók számítógépeit – milliószámra. Webkamerástul, mikrofonostul, merevlemezen tárolt fájlokkal és minden mással együtt. Beerőszakolták magukat az emberek otthonába és magánszférájába, Nagy Testvérként figyelve meg őket.

Ez az ipar még akkor is képes az erkölcsi fertő még mélyebb és feneketlenebb bugyraiba süllyedni, amikor már – sokadjára – kezdted azt hinni, hogy ennél aztán már tényleg nincs lejjebb. E téren mindig tudnak kreatív meglepetésekkel szolgálni.

Ha tehát ez az ipar abszolút minden hatalmát, súlyát, kapcsolatait és befolyását latba veti egy ilyen törvénycsomag keresztülvitele érdekében, miközben mégis úgy tesz, mintha annak egyáltalán semmi jelentősége nem lenne, és még csak nem is árulja el a törvényhozóknak minden részletre kiterjedően, hogy az pontosan miről is szól, akkor ez már önmagában is bőven elég ahhoz, hogy bárki felismerhesse annak a velejéig romlott, véres és sötét gonoszságát. Nem csak hogy a fent felsoroltakat törvényesítené, de még sokkal több mindent is. És még sokkal, de sokkal rosszabb is lesz, mint a SOPA.