Riporterek és közgazdászok is gyakran teszik fel nekem azt a kérdést a Bitcoin kapcsán, hogy fennmaradhat-e egyáltalán egy deflációs rendszerű pénz.

Érdekes ez a hozzáállás. Annyira megszoktuk már a pénzünket folyamatosan egyre lejjebb értékelő inflációs gazdaságot, hogy nehezünkre esik egyáltalán elképzelni, hogy vajon milyen is lehet egy olyan gazdaság, ahol épp fordítva, a pénz apránként egyre értékesebbé válik, miközben az árak folyamatosan csökkennek.

Mivel eddig csak az inflációt és a hiperinflációt tapasztaltuk meg, teli vagyunk mindenféle előítéletekkel arra vonatkozólag, hogy miért is nem működhet a deflációs gazdaság. Ezzel kapcsolatban a leggyakrabban hangoztatott adu-érv az, hogy deflációs gazdaságban senki nem vásárolna soha semmit, hiszen tudja, hogy bármit is akar, másnap még olcsóbban veheti majd meg azt. De persze másnap sem vásárolná meg, mert a rákövetkező napon még olcsóbb lenne, és így tovább – mindenki örökké csak várna, hogy még olcsóbb legyen minden.

Vicces, ugye? Pedig ezt halálosan komoly érvként, tagadhatatlan igazságként adják elő rendszeresen.

Ebből következően tehát most az ember csak azért vásárol bármit is egyáltalán, mert tudja, hogy holnap még drágább lesz, azután meg még drágább, és így tovább – tehát csak azért költekezünk, hogy minél értékesebb legyen még a pénzünk akkor, amikor épp elköltjük…? Így persze, megfordítva az érvelést, máris jól látszik, hogy mennyire szűklátókörű is valójában.

Van azonban egy másik sarkalatos pontja is ennek az érvelésnek, jelesül az az előfeltevés, miszerint még soha nem éltünk deflációs gazdaságban. És bár ez globálisan nézve valóban igaz, ha közelebbről szemügyre vesszük a gazdaságunkat, megállapíthatjuk, hogy egyes szegmensei bizony mégis deflációsan működnek már étvizedek óta.

Tegyük fel tehát egy pillanatra, hogy ha tudod, hogy valami, amit szeretnél megvenni, három hónap múlva már olcsóbb lesz, akkor várnál addig a megvásárlásával, majd a három hónap leteltével ismét kezdenéd előről az egészet, és várnál még három hónapot. Ha van egy bizonyos dolog, ami egyre olcsóbbá válik az idő múlásával, akkor soha senki nem vásárolna belőle egyet sem. De ha ez így van, akkor…

Tulajdonképpen min olvasod most ezt a cikket?

Az elektronikai ipar ugyanis már a ’70-es évek óta deflációsan működik. Egy adott teljesítményű készüléket már néhány hónappal később is lényegesen olcsóbban lehet megvenni, két évvel később meg már szinte fillérekért. Ez maga a defláció. Az árak csökkennek, a pénzed pedig egyre értékesebbé válik. Sőt, ez talán nem is egyszerűen csak defláció, hanem már-már inkább egyenesen a hiperdeflációt közelíti.

A fenti logika nyomán tehát ilyen körülmények között senki nem vásárolna semmiféle elektronikát, mivel valamivel később még olcsóbban vehetné meg, ezért mindenki csak ülne a pénzén. Szóval… te például vásárolsz elektronikai cikkeket? Min olvasod most ezt a cikket?

A tények azt mutatják, hogy az Apple Computer Co. a világ első vagy második legértékesebb vállalata; az abszolút elsőség terén egy olajipari óriás az egyetlen komolyan vehető vetélytársa. Pedig az Apple teljes egészében a deflációs szektorban működik és üzletel.

Nyilván megvannak a maga hibái a Bitcoinnak is, de a deflációs jelleg nem tartozik közéjük.

Valami kis igazság azért lehet a defláció elleni érvelésben, és ezt valóban megfigyelhetjük az elektronika terén is: deflációs gazdaságban az emberek tényleg nem vásárolnak többet a kelleténél, hanem mindig csak annyit, amennyire az adott pillanatban épp szükségük van, mivel tudják, hogy a később jelentkező szükségleteiket később már olcsóbban elégíthetik ki majd.

De… valóban rossz dolog lenne az, ha az ember tényleg csak azt és annyit vásárolna, amire és amennyire valóban szüksége van…?